Kultsár István
a minden fillérét tollával kereső

Alapi Gyula mondta róla:
Nem tartozott a nagyok közé, akik az irodalom egén időnként fényességet árasztottak, nem volt vezér, aki után hadsereg indul, akinek példája iskolát alapít, nem volt lángelme, amely gyújtó lelkesedést varázsol a szívekbe.
Kultsár István a hasznos emberek közé tartozott, a zászlótartók sorába, akik végigküzdik a hadjáratot, és a zászlót, melyre felesküdtek, soha el nem hagyják, de megvédik testükkel is, mert annak becsülete az ő becsületük is.

A kultúrában határokat nem ismerő Kultsár István 1760. szeptember 16-án született Komáromban. Apja jónevű csizmadia volt, anyját Varga Annának hívták. Az iparos család jó módot remélve a helyi jezsuita gimnáziumba íratta gyermekét. 1776-ban a bencések vették át a gimnázium vezetését, 1778-ban bencés irányítás alatt érettségizett. A bencések tanításai, tanárai iránti tisztelete a papi pálya felé sodorta, ám 1776. november 14-én feloszlatták a bencés rendet, így a tanári pályára lépett.
1788-1789-ig a komáromi gimnázium tanára, 1789-1796-ig szombathelyen tanár. Szombathelyi évei alatt már jelentős részt vállalt a kultúra bőségében. 1794-ben kiadta Mikes Kelemen írásait Törökországi levelek címen.

Kultsár István Festetics Györgyhöz a Törökországi Levelek kiadásáról
1794. évi jegyzőkönyvben március 17-i dátummal olvasható: Professzor Kultsár István úr egész köszönettel megküldi azon Törökországi leveleket, melyet nagysága adakozásából, napfényre segített. Az alábbi levél kísérte a küldeményt:

Méltóságos Gróf!
Íme megjelennek Méltóságod előtt azon levelek, melyeket a sötétségből napfényre segített kegyelmével. Méltóztassék őket oly kegyességgel fogadni mely buzgó hálaadással nyújtom be Méltóságodnak. Óhajtottam ugyan, hogy nagy érdemeinek megismertetésére ezen bőkezűségét a könyvben hirdethettem volna, de a mostani változásokra nézve a gyanúságtól féltettem hazafiúságát. Míg tehát nyíltan kijelenthetem azt az elfelejthetetlen példákban tündöklő hazaszeretetét, addig is azon örvendek Méltóságodnak, hogy szívében érezheti azt a gyönyörűséget, melyet a jótétemények, a valóságos érdemek szoktak okozni még akkor is, ha titokban maradnak. De sokkal többek, s nagyobbak Méltóságod érdemei, hogysem azokat vagy a haza most nem tudná, vagy a maradékunk valahára elfelejthetné. S nagy híre napról napra inkább fog virágozni, és mennél későbbre terjed, annál felségesebben magasztaltatik dicsősége. Szerencsésnek tartanám magamat, ha ezen érdemlett dicsőségnek bár legkisebb részben is lehetnék növelője. Azon való igyekezetemet ugyan elmulaszthatatlan kötelességemmé teszem, és azon kérem Méltóságodat, hogy ezt az alázatos hálaadásképp bemutatott kész akaratomat méltóztassék kegyesen elfogadni, és engem kegyelmében megtartani, aki mély tisztelettel vagyok Méltóságos Grófnak legkisebb szolgája.
Kultsár István

1796. októberében Esztergomba helyezték át. A nagy Révaival kollegák voltak. Egyben ellenfelek is, annak ellenére, hogy a magyar nyelv és irodalom, az oktatásügy volt a közös céljuk, sohasem tudták elviselni egymást. 1799-ben Kultsár lemondott tanári állásáról.

A tanárság után következtek a nevelői évek.
Festetics György gróf László fia mellett volt nevelő 1800-1806-ig, a gróf tetszését és megelégedettségét is elnyerte helyes nevelési rendszerével és ritka becsületes jellemével, a rokonszenv kölcsönös volt. Kultsár is megkedvelte a grófi családot, később is fontos szerepet játszik Festetics György gróf az ő munkásságában, életében.

Kultsár mint hírlapíró, lapalapító, szerkesztő, kiadó
1806-ban Pestre költözött. Végképp felhagyott a tanári, tanítói munka gyakorlásával.
1806-ban kiadta a Hazai Tudósítások c. hírlapot.

Így írt Wesselényihez:
Egy olly Magyar Ujságot kezdek, melly a Hazai Tudósítások neve alatt tsak a Monarchiára terjedjen. Talán az uj hirek ismertetése mellett több alkalmatosságom lészen a hazafiuság nevelésére.

A hírlap megindult, de nem mindenre kiterjedően kapott engedélyt, így 1809-ben újból kéréssel fordult a királyhoz. 1808-ban Hazai és Külföldi Tudósítások címmel jelenhetett meg a lap. Immár a külföldi híreket is közölhették. A jeles hírlap hetente kétszer jelent meg. A korábbi könyvszerű hírlapokkal ellentétben formátumával inkább hasonlított a mai értelemben vett hírlapokhoz. Trattner nyomdában nyomták a lapot, az előfizetési díja 10 Ft volt félévre. Kultsár a befolyó összeget a kiadásra, honoráriumokra és könyv megjelentetésre költötte. Kultsár mindig új és újabb rovattal, melléklettel drukkolt elő. Így a lap mellékleteként, kiegészítőjeként megjelent a Hasznos mulatságok c. folyóirat, mely irodalmi és tudományos cikkeket tartalmazott. A lap szerkesztésében jelentős szerepet töltött be Vajda Péter, Szemere Pál. Gyakran jelent meg Kölcsey, Berzsenyi, Kazinczy írása is. Nemes Sámuel régész, műkereskedő régészeti cikkeket írt, Novák Dániel pedig az olvasók által beküldött népdalokat és egyéb gyűjtött népdalokat jelentetett meg az újságban. Széchenyi és Festetics gróf anyagilag is támogatták a lap megjelenését. A hírlap Kultsár halála után is tovább élt. Özvegye megkapta a kiadási engedélyt. 1840-1848 között Nemzeti Újság néven tudósított a magyar nyelvről, irodalomról, színészetről, üzletről, vállalkozásról Horvát István úr segítségével.

Kultsár István és a pesti magyar színjátszás
Kultsár a Hazai és Külföldi Tudósítások és a Hasznos Mulatságok c. lapban jó pár alkalommal lelkesedéssel teli, buzdító cikkeket jelentett meg a színjátszással, a színházteremtéssel és fenntartással kapcsolatban. Ez akkoriban nagyon fontos volt, hiszen a magyar nemzeti öntudat és hazai irodalom egyik élenjáró intézménye a magyar színjátszás volt. Az első pesti színtársulat 1796-ban bomlott fel. A társulat újraindításának vágya a szívekben élt. A biztatás nem volt eredménytelen. Az felbomlott társulatot követte a Kelemen László-féle pesti társaság, melynek igazgatója Vida László lett, aki 1811-ben lemondott posztjáról, ekkor lett igazgató Kultsár István. A magyar színjátszás helyzete válságos volt. Szegénység, közönség csekély száma, a megviselt kellékek. Elkedvtelenedtek a színészek és a színészetet pártolók. Kultsár igazgatása alatt a Hacker-féle szálló nagytermében játszottak a színészek, de hamarosan onnan kiszorultak a szintén felújításra szoruló Rondellába. Kultsár vidéki fellépésekkel próbált kilábalni a válságból. Az egész haza figyelmét, így Komárom városét is felkeltette a színjátszás. A komáromi társaság 22 személyből állt. Különösen Fejér megyét látogatták a színészek magyar nyelvű előadásaikkal. Ettől kezdve Fejér megye folyamatosan támogatta a magyar színjátszás ügyét. Kultsár mindeközben óriási összegeket költött a Rondella kijavítására, felújítására. 1814-ben azonban Pest városa kifogásolandónak tartotta az épületet és eladta. Kultsárt nem riasztotta vissza a sikertelenség. Mi több a válság megérlelte benne egy állandó pesti színház építtetésének tervét. A Hatvani utcában /mai Kossuth Lajos utca/ telket vásárolt, 1814.jún.26-án bejelentette, hogy ellenszolgáltatás nélkül Pest vármegyének adja az állandó magyar színház felépítésének céljára.

Az év decemberében a vármegye átvette az adományt. 1814 végén egy röpiratot adott ki Kultsár:
Hazafiui Javallás magyar nemzeti theatrum építéséről, mely egyszersmind a Fejedelmi szövetség Győzedelmének és a három Felség Pesten létének emlékeztető jele légyen.

A röpiratban javasolta, hogy a színtársulat tagjai Pesten és Budán, valamint más megyékben is gyűjtsenek adományt. Cserébe, akik 10.000 Ft-ot adnak a majdan felépülő színház 1. emeletén, akik 5.000 Ft-ot adnak 2. emeletén örökös páholyt kapnak, akik 1.000 Ft-ot adnak, azok nevét márványtábla viselje a színház előcsarnokában. A röpirat nem volt túlságosan eredményes, sokak irigységét is előcsikarta, így megakadályozták Kultsár és társulatának felemelkedését. A Rondella lebontása teljesen elkeserítette a társulatot. A mostoha körülmények és a színészek elkeseredése miatt 1815 végén lemondott igazgatói állásáról Kultsár. A színészek szétszéledtek vidéki társulatokhoz.

Déryné Széppataki Róza búcsúja:
Mindenikünk könnyezve bucsuzott el a derék Kultsár István urtól és kedves Pestünktől és abban minden jó ismerősünktől.

Jóllehet csak részben tartozik Kultsár István tevékenységi körébe a nemzeti színjátszás, mégis elmondható, hogy a Nemzeti Színház felépíttetésének gondolata is törekvései közé tartozott.

Részlet a Nemes Vármegyéhez írt leveléből:
A nemzet csak akkor érezheti maga fenn létét, ha nyelve fenn vagyon!
Én, aki tíz hónapi igazgatásom által a magyar teátrumi intézetet oly lábra állítottam, hogy a tagok személyes tökéletesedése mellett az öltözetek s a játékszínnek belső készületei megújítatnának, nem tarthatnám magamat igaz hazafinak, ha ily kétséges állapotban a nemzeti magyar teátrum fenntartásáról nem gondoskodnám, és annak fenntarthatása módját a nemes vármegye eleibe nem terjeszteném. Azért mivel az új teátrumban a magyar teátrumi társaságnak a német társasággal való összekapcsolását nem remélem, a leghelyesebbnek ítélném, e nemzeti intézetnek egy különös díszes épületet emelni.

A különös díszes épület később Nemzeti Színházként valósult meg a Tudományos Akadémia közreműködésével.

Kultsár és a Magyar Tudományos Akadémia őse, a Tudós Társaság
Kultsár jól érzékelte, hogy mire van szüksége egy nemzetnek. A színház megteremtésén kívülfontosnak tartotta a közös érdekeket. Ezért hangsúlyozta Buda és Pest egyesítését, akárcsak a Magyar Tudós Társaság létrehozását is. Végrendeletében nagy összeget hagyományozott a Tudós Társaság céljaira, 1804-ben pályadíjat tűzött ki a magyar nyelv művelésével kapcsolatosan, mellyel ugyancsak a megalapítandó Tudós Társaság útját egyengette. Kultsár a Tudós Társaság bizottságának tagja volt, a társaság első ülésén részt is vett 1827. november 30-án.

Kultsár és az első magyar irodalmi szalonok
Kultsár István a magyar kulturális-szellemi élet fellendítésében maradandót alkotott. Itt kell megemlíteni, hogy saját házát megnyitotta az irodalmi összejövetelek előtt, ahol nők és férfiak egyaránt megfordultak. (Nem vetette meg a szebbik nem-et). A beszélgetések középpontjában mindig valamilyen nemes cél állt a reformmozgalommal, nyelvújító mozgalommal kapcsolatosan. Egyszer az ortológia és neológia képviselői csaptak itt össze intelligens viták által, máskor a legújabb megjelent könyveket vitatták meg, bírálták. Az Auróra irodalmi zsebkönyv megindításának eszméje is itt merült fel legelőször. A politika azonban elkerülte Kultsár háza táját.

Bausz Teodorik a Szent Benedek rend tagja így írt erről:
Kultsár még beszélni sem szeretett politikáról

Ez nem azt jelentette, hogy Kultsár nem szerette a politikát, vagy nem érdekelte őt a politika. Csupán politikai érzékének óvatossága volt ez a viselkedés. Olyan óvatosság, amelyet még Festetics György diplomáciai kifinomultságából tanult. Visszatérvén irodalmi szalonjához: szívesen fordult meg nála Teleki László gróf, a lelkes és merész nyelvújító, Beregszászi Pál, az orthológus nyelvész, Szemere Pál, Kisfaludy Károly, Vörösmarty Mihály és Kazinczy is, akivel nem volt felhőtlen a kapcsolatuk, mégis pesti útjai alkalmával mindig felkereste Kultsár házát és Vitkovics Mihályét is. A Vitkovics szalon terjesztette és védelmezte Révai Miklós nyelvészeti elveit, Kazinczy nyelvújítási irodalomesztétikai elgondolásait. A pesti irodalmi szalonélethez tartozott szorosan a mecénáskodás is. Kultsár nagy mértékben kivette ebből a részét. A támogatott művek és személyek nevének felsorolása végtelen hosszú lenne.

Kultsár és könyvtára
Élete mindig és mindenhol a magyar kultúrával, művelődéssel fonódott össze. Fejlett érzéke volt a ritkaságok, régiségek, könyvek gyűjtése iránt is. Itt kell szót ejteni a Kultsár-kódexról, mely kis negyedrétű lapból álló kézirat, melyet 1539-ben fejezett be Paulus de Pápay, valószínűleg pálos szerzetes. A munkát Kultsár mentette meg, halála után Horváth Istvánhoz került, onnan pedig a Nemzeti Múzeumba. Szerette a könyveket. Nemcsak az éppen szükséges könyveket vette meg és tette el könyvtárába, hanem könyvgyűjtő is volt. Idővel szép könyvgyűjteményre tett szert. Gyűjteményét 1827-ben, halála előtt fél évvel, felajánlotta Komárom vármegyének, szülővármegyéjének. A vármegye 1827. október 9-én tartott közgyűlésén tárgyalta a nagylelkű ajánlatot, melyet hálás köszönettel fogadtak. Halála után özvegye, Perger Anna asszony is tetemes adományokkal gyarapította Kultsár István könyvtárát, mely 5000 darabot számlál.

S MIÉRT SZÜLőVÁRMEGYÉJÉNEK AJÁNDÉKOZTA A KÖNYVTÁRÁT?
Feltehetnénk a kérdést, hiszen irodalmi szalonja volt, tagja volt a Tudós Társaságnak és még folytathatnánk. A válasz egészen egyszerű: annak ellenére, hogy irodalmi társasága nagy volt, voltak barátai olyanok is, akik segítették, ha bajban volt, a maga belső lelki világában mindig valami kínzó magánélményt érzett.

1813-ban így kesergett:
Már én ugyan egy szerencsétlen ember vagyok. Révai hagyott maga után követőt Horvát-ban, Szabó Dávid Bacsányiban lelt védelmezőt, Kazinczy Szemerét hagyja maga után, íme én, csak én maradok holtam után követő nélkül.

Gyakran voltak ilyen gondolatai, főleg azután, miután jelentkeztek nála betegsége tünetei is. Háziorvosától, Kovács doktortól követelte, mondja meg, mennyire súlyos a betegsége, mert halála előtt még van egy fontos kötelessége, amit teljesítenie kell. A doktor közölte vele, hogy bizony súlyos, aggasztó az állapota. Ekkor 63 éves korában kötött házasságot Perger Annával, aki az ápolója volt. Pest utcái hangosak voltak az idős korában házasságot kötő Kultsárról. Bár ő nem tartotta viccesnek a házasságot, hiszen jól meggondolta, hogy csak a házasság kötelékével hagyhat maga után örököst. Perger Anna kezébe jó helyre került az örökség. 1827-ben írta meg végrendeletét, amelyben a könyvtáradományozásról is szólt.

Részlet az ajánlás szövegéből:
...Hazafiui indulatból szülőföldemnek óhajtanám megnyitni a dicsőségnek azon utját, hogy első lenne Magyarországban egy nyilvánvaló, s közhasználásra megnyitott könyvtár felállításában. Mind az Oskolákban levő, mind az Oskolákból kilépett ifjuságnak nagyobb jótéteményt nem nyujthatunk, mint ha a tudományos tökéletesedésre ott, hol semmi egyéb segedelmek nincsenek, ilyen kedvező alkalmatosságot nyitunk.

Ajánlásában modern gondolatokat hangoztatott, a vidéki művelődés hátrányain kívánt segíteni, fontosnak tartotta az idegennyelv oktatást, hiszen idegen nyelvi könyveket is ajándékozott. S azzal, hogy a végrendeletben ír arról, a megye biztosítsa őt a könyvtár megőrzéséről, megmentéséről, amit meg is tettek, megalapozta a Komárom Megyei Könyvtár alapjait.
A könyvtár őrzése közben némelyek nem bírták ki, hogy ne nyúljanak a könyvekhez, így még inkább szükségessé vált a még jobb őrzés. Miután 1888-ban a könyvtár megkapta Ghyczy Kálmán nagy értékű könyvadományát, arra gondoltak a város vezetői, hogy ezt az adományt és Kultsár adományát szétválasztják. Ekkor műemlék-könytárrá alakulta Kultsár könyvtár. A megyei könyvtárat megnyitották az olvasók előtt 1914-ben. Ekkor már érlelődött a komáromi kultúrház gondolata is a helyhiány miatt. A kultúrház megvalósulását a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület megalakulása is sürgette, mely 1912-től Beöthy Zsolt Komárom kiemelkedő fia elnöklete alatt működött.
Az I. világháború utáni trianoni békeszerződés következményeképp ez a kulturális fejlődés sajnos, megállt. A könyvtár Csehszlovákiához került. Kecskés László felderítette számunka a könyvtár állapotát. Komáromból Komárnóba ment. Tapasztalt jót és rosszat is. Jó: a könyveket katalogizálták, tehát követhető a könyvek útja. A rossz: az egykori Kultsár-könyvtár kiválogatott részét a szlovák könyvtári illetékesek elvitték Komárnóból, hogy hová? Csak sejteni lehet. Számunkra az lenne az igazán jó, ha a könyvtár visszakerülne Magyarországra.

Kultsár a népdal- és néptánc gyűjtés szorgalmazója
1817-től vett lendületet a népdal ügye. Kultsár által alapított lapban a Hazai és Külföldi Tudósításokban 1811-ben tesznek közzé felhívást a népdalok gyűjtése iránt. Ekkor Kultsár nem tett különbséget a köznép hangján írott énekek és a történeti énekek között. A következő évben azonban már csak a köznép dalai címen tesz felhívást ugyanott, eredménnyel is jár, s megkezdhette lapjában a népdalok közlését. A népdalok jelentősége: a naiv természetesség, nemzeti jellem, erkölcs és életformák, nemzeti költői tehetség. Mindaz, ami a köznép dalainak becse, amiért érdemes őket gyűjteni.
Kultsár bemutatott egy Békés vármegyei dalt, melynek címe Víz,víz, víz! Volt. Azért nevezetes e dal, mert Vörösmarty ennek a nótájára írta 1829-ben a Haj,száj, szem c. igen kedves zeneiségű szép dalát.

Víz,víz,víz!
Víz,víz,víz!
Nincsen olyan víz,
Mint a Körös víz.
Potyka csuka terem benne,
Szép leányka fürdik benne,
Nincsen olyan víz,
Mint a Körös víz

Kultsár azt írta e dalról:
Aki ilyeneket velem közölne, nem csak engem, hanem az egész nemzetet is lekötelezné, mivel a nemzeti költő tehetségnek példáit ez által fenntarthatnánk, s nem kénytelenítenénk csak az olasz szonettokat, sanzonokat csodálni.

Kultsár és a tánc, néptánc, népzene
Hogy mennyire fontos egy nemzet életében a tánc, a zene Így fogalmazott Kultsár a Hasznos Mulatságok c. lapban:
Egy a szépmesterségek közül a tánc is, amennyiben az tanult, nem természeti lépésekben, ugrásokban, fordulásokban áll, hozzájárulván a muzsikának időmértéke, melyben a hasonló testmozgásoknak váltogatva, s a kiszabott időre kell visszakerülni. Bár reguláztatnak is a tánc lépései, van azokban mindenkor annyi természetes eredetiség, mely a különböző nemzeteket eléggé címerezi. A magyar nemzeti tánc. Szerette a magyar táncot, mely fiatalabb éveiben nagyon illett csinos termetéhez. ő maga is szerkesztett egy magyar táncot, mely három részből állott: toborzó, lejtő és friss, és maga tanította meg rá Kladek tánctanítót.
Vitézi tánc, társaságos tánc, sereges tánc, táncrajzolás (koreográfia).
Nemzeti muzsika: a szépmesterségek leghathatósabbika, s a nemzeti tulajdonságnak kijelentésére legalkalmasabb mesterség, a muzsika. A nemzet a muzsikájában él. Ez vezérli indulatait, ez ejti ki örömre, vagy bánatra fakadó szavait, ez mérsékli mind egész testének, mind külön-külön tagjainak mozgásait. Az érzés, az ének, a tánc ugyanannyi természeti muzsikák, csak húrjaik különböznek. Kultsár minden ízében, testestül-lelkestül magyar volt. Szerette a magyar öltözetet, magyar zenét és táncot. A híres Biharinak szívhez szóló nótáin hazafias szíve gyakran lelkesült vagy ellágyult. A kedvelt prímás temetésére magával vitte barátait, s a sírnál beszédet mondott.
Nagy hálaadást érdemelnek tehát azok, kik a nemzeti táncnak muzsikáját gyarapítják. /Csermák, Rizitska, Bihari, Sárközy, Rózsavölgyi/

Jelentős művek:

• Magyar nóták fortepianóra Veszprém vármegyéből, melyeket Késmárky Zsigmond szerzett.
• Tíz legújabb eredeti magyar tánc. Szerzé: Sárközy Kázmér.
• Magyar nemzeti táncok. Két violinra és basszusra, készítette: Csermák Antal. Pesten.
• Magyar éneklések. Csermák, Pest. Ebben csak a muzsika van fortepianóra egy hegedűvel.

Ékesszólás: megkülönböztetik nemcsak a költészettől, amennyiben ennek csaknem csupa gyönyörködtetés, az ékesenszólásnak pedig győződés (meggyőződés), világosodás, s határozódás egyenes célja, hanem ég a csinos beszédtől is, mely a csupa gondolat előadásnak, közbeszédnek igyekszik színt, fényt, s formát adni.

Illik minden nemzetnek magát, és nemzeti tulajdonait megbecsülni!

Kultsár István, a mecénás
Számos kezdő író zsengéjét adta ki saját költségén, még arra is ügyelt, hogy támogatásával nehogy megsértse önérzetükben az irodalmárokat, ezért nem adakozó mecénásként segítette őket, hanem honoráriumot fizetett nekik. Magyarországon először. A költők, írók egyik ámulatból a másikba estek a szokatlan eljáráson, versbe is foglalták e furcsaságot:
Esküszöm, ezt még más senki se tette velem
Nem vagy dúsgazdag, nem gróf, nem báró, se herceg.
Mint mered ezt, honunk jó fia, tenni velem?

A magyar nyelv kiműveltetésével, a magyar nyelv grammatikájával, történetével, mindenféle nemzeti tulajdonunkkal kapcsolatos tevékenységet szívesen támogatott. Motiválta a fiatalokat, még könyvtáradományozásakor is arra gondolt, milyen jelentősége van a könyveknek Magyarország jövőjére. Lapjának előfizetési díjából is költőket, írókat támogatott. Csokonai Vitéz Mihály mecénása is volt.

A Marczibányi-díj jelentősége Kultsár életében
Marczibányi István végrendeletének második pontjában felkérte a Nemzeti Múzeumot, hogy minden évben tűzzön ki három jutalomkérdést a nyelvhelyesség, a nyelvújítás, a nyelv szabályainak megállapítása köréből, s a legsikeresebbnek ítélt pályázó kapjon 100 forint jutalmat, továbbá, hogy az előző évben magyar nyelven megjelent legjelesebbnek bizonyuló mű alkotója is kapjon elismerésül 400 forintot. A jutalmak sorsáról bizottság döntött, melynek elnöke gróf Teleki László volt. Az első ünnepélyes díjátadás csak 1817-ben volt. Kultsár István a magyar nyelv ünnepének nevezi az első jutalomátadást. A Marczibányi-jutalom minden szimbolikussága mellett elég tekintélyes pénzösszeget jelentett. Kultsár reménykedett abban, hogy szaporodni fognak az ehhez hasonló (pénzbeli) hazafiúi áldozatok, hiszen ezek teszik lehetővé, hogy a Marczibányi-alapítvány és a többi reménybeli társa a nemzeti kultúrára még hathatósabban munkálkodhassék. A mecénási kapcsolat fontos jellemzője és egyszersmind az általa biztosított jutalom értékének emelője, hogy ritkább, ünnepibb és szimbolikusabb, mint az egyszerű kliensi viszony. A mecénási megtiszteltetés azáltal, hogy kombinálja az anyagi és a szimbolikus jeleket, egyfajta felszenteléssel, szentesítéssel ér fel.

Kultsár a Nemzeti arcképcsarnokról
Gróf Teleki József, Jankovich Miklós, Horvát István, Schedius Lajos, Kultsár István véleménye megegyezett abban, hogy az arcképcsarnokban való elhelyezés ne csak egy különös időszakra, vagy nevezetes emberek egy különös osztályára hivatkozzék, hanem olyanok is kikerüljenek, akik bármiben nagy szerepet játszottak, nők, férfiak, külüggyel, belüggyel foglalkozók. A már elhunyt nevezetes személyeknek nagyobb esélyt adtak volna, mint a kortársaknak a kikerülésre. Ragaszkodtak ahhoz, hogy mindenkiről az igazi kép, a hivatalos portré kerüljön ki. A kép lehetett festett, metszett, faragott. A képek alá a személy nevén, születési idején és elhalálozásának időpontján kívül ne írjanak semmit, s ami a kép alá kerül, az csak magyar vagy deák nyelven történjen, hogy az intézet minél nemzetibb legyen.

Az Arcképcsarnokban megjelenők:

• I. Ferenc
• József császári királyi főherceg, nádorispán
• Ferdinánd királyi főherceg
• I. Mária királyné
• Rudnay Sándor Magyarország hercegprímása, esztergomi érsek
• gróf Széchenyi Ferenc
• Esterházy Miklós nádorispán
• Ürményi József országbíró

Az Auróra
Az Auróra c. zsebkönyv megjelenéséről Kultsár irodalmi szalonjában döntöttek. A könyv elején a császárné-királyné képe volt. A könyvön dolgozók azon buzgólkodtak, hogy annak díszét mind külső fényességével, mind belső becsével növeljék. Blaschke rézmetszetei is díszítették a könyvet /Dobozi magyar hős lóháton feleségével való futása, Zalán képe, Árpád kapitányaival Pannon hegyén állása/
Ezenkívül jelentős még két rézmetszet, melyek hazánk két gyönyörű táját, Tihanyt és Füredet ábrázolják. S azáltal, hogy oly szépek voltak e rézmetszetek, arra késztették az olvasót, hogy a melléjük foglalt leírásokat elolvassák. Az Aurórában ezenkívül három tábla kotta van, melyek közül az első Fáy László úrtól Kinizsi nótája, a második Kisfaludy Sándor úrtól Magyar táncnóta, harmadik Schreiber Károly túrtól Magyar nemzeti ének fortepianóra, Kisfaludy Sándor úrnak textusa szeirnt.
E díszes almanach gondos rendbeszedője és szorgalmas kiadója Kisfaludy Károly úr. Szerzői:
Kultsár István, Kazinczy Ferenc, Szemere Pál, Kölcsey, Vitkovics, Töltényi, Katona.
Kultsár mint utazó, gyakran felkereste a fent említett Tihanyt, Füredet, a Balatont. Különösen fontos volt számára a Balaton környéke.

Kultsár István élete, tanársága, színigazgatói működése, a korai magyar tudományosság érdekében tett küzdelmes lépései, hírlapalapítása és könyvtáralapítása nemcsak önmagukban jelentenek értéket, a maguk tényeivel, hanem életművének egészét magunk előtt látva ennek jellemformáló és nevelő hatása is van. Ilyen példákat kell állítanunk ifjúságunk elé, mint amilyennel Kultsár István személye és életműve szolgál. Kortársai jól látták, miként ő is nagy részvéttel tudott meghajolni az elhunyt híres magyarok sírjánál, mert a magyar szellemi érték pusztulása különösen akkor fájt neki, amikor egy-egy értékes ember, író, művész halt meg, így őt is méltón fogják búcsúztatni.

1828. március 30-án hunyt el, a Hazai és Külföldi Tudósítások soron következő száma gyászkerettel jelent meg. Horvát István fájó szívvel jelentette be az olvasóknak, hogy a lap megindítója és szerkesztője nincs többé. Nemcsak a Hazai és Külföldi Tudósítások c. lap emlékezett meg haláláról, hanem a korabeli lapok egész sora.

A Tudományos Gyűjteményben így írtak:
Nagy volt az a megilletődés, mellyet Kultsár István halálának hire Pest és Buda Városoknak lelkes lakosaiban okozott, s ugy hiszem a Magyar Hazának minden részei közösen fogják velünk érezni azon sajnos részvételt, mellyet illy megkülönböztetett érdemü Magyarnak végső elszenderedése gerjeszthet a Tudományt és Nemzetiséget betsülni tudó nemesebb keblekben.

A temetés április elsején délután négy órakor volt. A szertartást Horváth János felszentelt püspök végezte. Nagy volt a részvét. A Magyar Tudós Társaság, az egyetem és a középiskolák tanárainak és diákságának küldöttsége nagyszámú jelenlétében kísérték ki Kultsárt utolsó útjára a plébánia kriptájába. Egykori nevelő-rendjét, amelynek egy ideig maga is tagja volt, Guzmics Izidor képviselte. Az Akadémia is melegen emlékezett meg róla 1830-ban egy teljes ülés keretében. Síremléket emeltek neki 1833-ban a budapesti belvárosi templomban.

Iskolánk 1997-ben vette fel Kultsár István nevét.
Síremlékét 1997-óta minden évben megválasztott Kultsár-osztályunk megkoszorúz. Kétévente Kultsár-napi ünnepséget szervezünk, irodalmi versenyekkel, rajzversennyel, népdaléneklési versennyel emlékezünk meg róla.
Az ünnepség keretében kerül sor a Kultsár-díj átadására is. A díjat mindig olyan személy kapja, aki minőségi munkájával, kitartásával, szorgalmával iskolánkért sokat tett. Első ízben iskolánk volt igazgatói kapták meg a kitüntetést. Nagydiósi Gézáné a könyvtáros a Könyvbarát c. lapban méltatta Kultsárt.

Az ő szavaival emlékezzünk névadónk életére, tevékenységére, a nemzetért való küzdelmére:
őszinte megbecsüléssel kell néznünk erre a kitartó és lelkes emberre, aki végülis többet adott a magyar közművelődésnek, mint sok elismert tehetség tüzijátéka.